angol4u

angol4u

Milyenek az angolok?

Szigorúan szubjektív vélemény

2016. március 05. - ptd

A következő hetekben bemutatok pár embert, akik úgy szintén elkezdek egyszer tanulni a nyelvet. Ma már nem okoz nekik gondot hiszen angol nyelvű országban élnek, közben azt is megpróbálom megkérdezni, hogy ők milyennek látják a környezetükben lévő angolokat, amerikaikat, kanadaiakat és ausztrálokat. A következő sorok arról szólnak én milyennek láttam az angolokat.

Milyennek láttam az angolokat, amikor 1997 szeptemberében megérkeztem Londonba? Hát, először is szomorúak voltak, mert épp akkor volt Diana hercegnő temetése. Az egész világ gyászolt, így nemcsoda, hogy épp itt, a szülőföldjén ,ahol nagyon szerették, mindenkit megrendített a halála. Természetesen ez csak az épp aktuális helyzetkép. Nekem, legfőképp az szúrt szemet, hogy nem értettem, hol vannak az angolok Londonban. Voltak indiaiak, ázsiaiak és feketék akik persze akár több generáción keresztül Angliában éltek már, s voltak a világot felfedezök például ausztrálok, nyelvet tanulók és munkalehetőséget keresők, mint a lengyelek, magyarok, szlovákok. Idővel rábukkantam az angol angolokra is:). S közben ráéreztem London ízére, és megtetszett ez a nagyon színes és vibráló kavalkád. 

Milyenek az angolok? Mint mondanak róluk általában? Mi a sztereotípia az angolokról?

Udvariasak,kimértek és sokat beszélnek az időjárásról.

Hmm, valóban..ott aztán tudnak sorban állni :)...megvan a kialakult rendszer...így nincs anyázás. A metrón a nagy tömeg ellenére lehet haladni, mivel egyik oldalra állnak, akik nem akarnak rohanni, a másik oldal halad.

Igen kimértek...az üdvözlés után, nem marad el a how are you, amit ugye nem kell komolyan venni, mert itt Magyarországon, erre a kérdésre felelve megtudjuk, hogy milyen nagy csapások értek minket mostanában, gyerek beteg, nagymama kórházban és stb. S persze ők jól vannak, maximum azt mondják, hogy not too bad.

Mindig kedvesek és mosolyognak, így sose tudtam mit gondolnak, a magyarok általában sokkal őszintébbek, de ez egy jó dolog is ,hiszen ügyintézéskor a boltban sosem éreztem, úgy , hogy valami hülyét kérdeztem, vagy fárasztom őt, hogy bementem vásárolni, egy ügyféllel ezt nem engedhetik meg.

Az angolt többféle akcentussal beszélik nemcsak a származás miatt, hanem az iskolázottság foka szerint is, na és a korosztálybeli különbségek is jelentősek. Míg egy középosztálybeli angolt nagyon jól lehetett érteni, a vízvezeték szerelő nyelvezetére nagyon nehéz volt számomra kezdetben ráállni. Hogy ők mennyire értettek engem kezdetben attól függött, hogy mennyire vannak hozzászokva a külföldiekhez, de ilyenkor is türelmesek maradtak, és egyre kevésbé éreztem feszélyezve magam, hiszen a lényeg az volt, hogy megértsék mit mondok. Nehéz tapasztalás volt azonban, hogy a hangsúly, a kiejtés mennyire meghatározó...nem feltétlenül értik meg ,hogy Macdonalds.

Az angol időjárás

S igen gyakori téma az időjárás, na de ahol egy nap háromszor változik az időjárás, azt meg kell vitatni:). Azóta Anglia időjárása is változott, már egészen meleg is tud lenni. 20 éve azonban enyhe tél és nem túl extrém nyár volt a jellemző.

Az angol konyha

Amiről az a hír járja, hogy nem jó. Tény, hogy nekem sem a tradicionális angol ételek a kedvencem, de Londonban sokkal inkább a nemzetközi gasztronómiát ismerhettem meg. 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://angol4u.blog.hu/api/trackback/id/tr838442950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása